(Nem érdekel a politika!)

Csak ritkán van alkalmam tévé elé kerülni. Mire az idő alkalmas, addig még én nem, mire én is alkalmas, addigra meg már azt dalt éneklik egy csomó adón, hogy asszongya, Bal 's Ors, akit Reagen tép, hozz Reá Vígh eszt, endőt.Sohasem sikerült igazán megfejtenem azt a dalt, pihenésképp sem erre vágyom. Kedvencem persze, amikor ott áll egy olimpiai bajnok, éppen a nemzeti lobogónkat vonják fel.

Amiből van vagy 4 féle:

• trikolor: az ITsek kedvéért RWG,
• zárpádsávos: bulizós, Belvárosban könnyezve fogócskázós
• címeres: ennek az országnak az járna, ha már ekkora címeres ökör
• lyukas: jól példázza a gazdasági helyzetünket

Szóval ott áll egy ember, aki konkrétan az életét tette fel arra a pillantra és örömkönnyeibe egy Szomorú vasárnap hatású, suicid dalt kevernek. Élete (egyik) csúcspontja, mert sportolóként ez az ország sem előtte, sem utána nem becsüli meg. Nyomorult edzőtermekben nyomják évekig, miközben a pocakos, elhízott döntéshozóiknak otthon jobban felszerelt edzőterme van, amiken rendszeresen a takarítónéni izzad meg leginkább, mert az ilyen dolgokat nagyon nehéz tökéletesen (s)portalanítani.

Volt minisztérium, ami a sportügyekkel foglalkozott. Elsőként a megalakulásával a miniszter államvizsgájára kellett várni. Pozíció, munka volt, a miniszter a magánéletét intézte. Mást nem is lehett volna elképzelni ebben a pozícióban. Gyakorlott sportember, a névrokona például olimpikon úszó. A miniszterkedés alatt bele is hízott a pozícióba. Drog vagy alkohol miatt, ez már az ő biznisze. Csinált még milliárdokért nem létező beléptetőkapukat, amik szerencsére nem készültek el, bár most jól jönnének, hogy a focihuligánokat ezzel lehetne benntartani a pályákon, hogy ne a Belvárosban örültkedjenek. Utolsó döntésével pedig Felsőmocsoládot akarta felemelni.
Aztán jött a másik oldal és végre tapasztalt embert emelt ebbe a pozícióba. Ez az ember maga az ász. Mindenhez ért, nagyon. Médiához, kultúrához, tudományhoz, sporthoz. Ilyenek ezek a népművelők, no.
A következő hölgyet nem bántanám. Nagyon sok, ügyes dolgot tett le az asztalra és eleddig a legnépszerűbb rendszerváltás utáni politikus. Ja, az nem ő. Az az apukája.
Aztán jött a sportolói karrier maga. Lássuk be, kevés olyan ország van, ahol a sportminiszter lesz a miniszterelnök. Másutt talán a sikereken lehetne ilyen emelkedést elérni, ez nem az az eset volt. Nem is akart ez lenni, csak a körülmények emelték a magasba. Azóta kiderült, hogy sportot és országot vezetni pontosan ugyanazok a képességek kellenek: tenisz, könyök.
A miniszter fölfele lépése után meg is szünt a Minisztérium. Arra jó volt, amire létrehozták. Káderlerakatnak, ugródeszkának használta mindkét oldal.

Jön az olimpia és nem látom, hogy az állam kiállna a sportolói mellett. Majd az aranyak után jönnek a közös képek. Addig meg a lökdösődés, szakértés.

Visszatérve a dalhoz, úgy tudom eredetileg nem ilyen búvalbélelt volt. Jó kis pattogós verbunkos, aztán belassult, mint az egész ország. Van még pár hónap, küldje már ki az ország vezetése Kínába, hogy a kotta rendben csak a BPM-et háromszorosra kell emelni.

Vagy változzon meg erre, ha már úgyis mindenki kivándorol...

(Nem érdekel a politika!)

Valószínüleg mindenki ismeri a héja-galamb szimulációt, amiben agresszív (héja) és békés (galamb) egyedek élnek. Ehhez hasonló populációs modell a róka-nyúl világ. Részletekbe nem akarok belemenni.

A jelenlegi maoi állapotokról szóló beszélgetésekben sokszor ezzel a érvelnek barátaim vagy reagálnak a blogomra. Mindenki látja, hogy jelenleg az emberek egymás közti viszonyában, a hivatali ügyintézésben, az állam és polgárai közti kapcsolatban, a civil szervezetek működésében, a közintézmények viselkedésében,  az adózásban, szinte tetszőleges szolgáltatásban, az üzleti megállapodásokban, a közlekedésben a héja viselkedés a jellemző.
Az előzékenység, udvariasság, jól végzett munka, a minőségre törekvés, a barátságosság, a szabályok betartása mind a galamb gyengeség jeleként jelenik meg, ezt a héják azonnal ki is használják. Még a legelképesztőbb hazugság, unfair magatartás, erőszak, bújkálás, hamisítás, őszintétlenség is elfogadott a társadalom bármely szintjén. A mindennapokat megmérgező héja magatartás pedig egyre inkább jellemzővé válik, hiszen a galambok vagy rövid időn belül elvéreznek, vagy felveszik az erőszakosabb magatartást, lemondva az erkölcsi érzékenységről a túlélésért.
Itt mellékszálként megemlítem, hogy az erkölcstől való eltávoládás hosszú távon szinte általánosan egyirányú út, ezt bizonyítják a bűnözői rehabilitációs programok, vagy a harctéri tapasztalatokkal rendelkező katonák szociális és mentális zavarai. Ezért is veszélyes, ha a társadalmi szinten jelenik meg az értékválság.

Kimondva vagy kimondatlanul az értelmes emberek mind a fent említett modellekre hivatkoznak, mégha nem is hallottak róla. Sok megfogalmazása van:
    "Ha mindenki elmenekül innen, soha semmi sem fog megváltozni."
    "Én még bízom ebben az országban, hogy jó irányba fordulnak a dolgok."
    "Én teszek lokálisan, csak-csak megváltoznak lassan a viszonyok."
    "Én boldogan élek, a világ meg csak működjön."

Két rossz hírem van. A kisebbik rossz, hogy a szimulációk generációkról beszélnek a változásokkal és kiegyenlítődésekkel kapcsolatban. A jelenlegi viszonyok bizonyosan nem fognak megváltozni ebben az életedben! Aki héjaként szocializálódott, annak hiába mutatsz jó példát, mert mindaddig előnye származik (amíg talál galambokat), ki is fogja használni. Ebben az állam vagy az erkölcs foghatná csak vissza. Erre a beavatkozásra még jeleket sem látok. Mégha lenne is, az is minimum évtizedekbe kerül - amit én a saját életemből nem fogok megfizetni.

És hát itt van a másik rossz hír. A fenti modellek maguk is egy modell-evolúciós tér elemei, létrehozásukkor a stabil és működőképes állapotokat keresték.
Hogy érthető legyen: azok a modellek nem is kerültek a vizsgálatok előterébe, amiben extrém esetek fordultak elő. A teljes kihalás stabil, de nem dinamikus állapot - ezért csak a lábjegyzetben olvasható, hogy azokban az esetekben, ahol a héják behozhatatlan előnyöket is képesek szerezni vagy a rókák szaporodásukban nem idomulnak a csökkenő nyúl populációhoz, a populáció drasztikusan csökken, akár a kihalásig.

Tehát kedves maoi barátom, vagy változnak a szabályok és néhány generáció múlva még lakható ország lesz ez a terület, vagy a jelenlegi pokol a dinók után küldi a teljes maoi lakosságot és kultúrát.

Most komolyan ettől akadt ki az úri közönség?

Majd amikor végre meglesz az új Himnuszunk és ez lesz a legnagyobb problémájuk az eddig maszatolóknak. Na, akkor jövök Mo-csárba vissza.

Van egy ország, ahol ébren kell élnem, Magyarország.

Ahol arcodban látnám a magam arcát.
Ölelésben ínség, a hazug ügyben hűség voltál.
Én ezt arcot már őrzöm Magyarország.
Mégis hiszek egy életen át…

Magyarország, te vagy a szívembe írva Magyarország!
Én a te lelkedre bízva Magyarország.
Ne vezess meg engem, és amit meg kell tennem, segítsd!
Legyél a holnapba rejlő bizonyosság, én, az életem bíztam rád.

Magyarország!
Ahol élnem kell, kérlek Magyarország.
Ahol az arcomba vágják a magam arcát.
Ahol a túl jó nem kell, csak az a jó középszer.
“Te várj!˛mondod, és űzöl el tőled
Magyarország, én, ezer év óta várok rád.

Gyere, és egyszer végre, amikor új nap ébred, ne várj!
Gyere, és ébredj fel végre Magyarország!
Én, 1000 év óta várok már.

Magyarország!
Idegen földön ha járok, Magyarország, velem az út is megfordul haza hozzád.
Nagy elődök kérnek, kiket elűztél innen hazánk.
Jól emlékszel rájuk, Magyarország!
Milliók fájdalma szállt reád.

Nagy elődök kérnek, engedd, hogy benned éljek hazám.
Ahogyan ők élnek benned, Magyarország.
Áldásod szálljon végre ránk!

Legyél a számomra is bizonyosság, én is az életem bízom rád.

Legyél a holnapban rejlő bizonyosság, és a mi áldásunk szálljon rád!

Az elmúlt napokban nem volt időm írni, mert épp világot váltok - apróra. Jelenleg, sajnos.
Viszont az egyik kedvenc bloggerem miatt félbeszakadt a munka, és erősen megütöttem az oldalam, ahogy a maoi törtélemből idéz.
"...helyesebben szólva mégsem volt ez a házkutatás annyira átlagos, mert még az ajtóban megkérdezte a tiszt, van-e arany vagy izgató irodalom, amire Dóczy azt mondta, hogy van, de ő nem ad kölcsön könyvet senkinek, és becsukta az ajtót, azok hárman meg csak álltak a folyosón, és röhögtek, mert ilyen nincs, ilyen egyszerűen nem létezik, ez olyan szép volt, hogy kár elrontani, úgyhogy becsengettek inkább a szomszéd lakásba, ahonnan Szilágyi urat nemsokára el is vitték az aranyhegyű Parkerével együtt."

(Nem érdekel a politika!)

Talán belefér a leghíresebb maoik sorába Bela Lugosi a mi vérünk, akiről tudjuk, hogy korának meghatározó sztárja, és a vámpír kultusz kialakítója volt. Pályájának végén például dolgozott Ed Wooddal, aki korának Zs-kategóriás óriása volt.

Emellett Lugosi a maoi akcentus világhírűvé tételével is beírta a nevét a történelembe.
Azt kevesen tudják róla, hogy nem halt meg. Persze vannak mindenféle mendemondák, hogy szívroham, de ahogy filmjeiben, úgy a valóságban is egy koporsóban lakott. Tulajdonképpen csak aludni tért.

Vajon mi járt a fejében annak, amikor a táblát készítette?
A híres lezárt Roswell terület?
Még szerencse, hogy én a Roosevelt térre igyekeztem, az ezek szerint nincs lezárva.

(Nem érdekel a politika!)

Március 15.
Bár az ember igyekszik elhúzni Mo-csárból, azért segít a jelenleg még itthon rekedt szegény vérvonalat megismertetni a magyar kultúrával.
Büszkén, hogy a magyar nyelv a huszár, a coach és gulash szavakat adta az egyetemes civilizációnak, ezen ünnep alkalmas, hogy a maradék egy ismeretlen szó (másik kettőt már láttak) valódi jelentésével is találkozzanak a srácok.

Miután sikerült átvergődnünk a Dunán (azóta is a fülembe csengenek Széchenyi szavai az 1830-as évekből az állandó hidak fontosságáról), hirtelen flamand csapatok közt találtuk magunkat, akik ősi flamand zászlóval vonultak keresztül rajtunk, pillanatok alatt sok új szóval bővítve a magyar politikától és köznyelvtől fáradságos munkával elzárt fiatalkorú családtagjaim szókincsét.
Az oda keveredett vallon polgárok csöndesen meghunyászkodva köpködtek a flamadok felé és újabb dicséretes, maoi alapszavakkal és szinonímáikkal tetőzték be a csendes ünnepi délelőttöt.

Mi meg belgák, ott álltunk középen és a huszárokat kerestük, hogy a jól ismert kutyaszar helyett igazi lócitromba gázolhassunk. Küldetés teljesítve, minden síkon.

Jól vagy, Mo?

Soha nem jut már eszembe a gyerekkoromban hallott "hidak városa" kifejezés, kivéve  a mai napot. Sikerült úgy alakítani az életemet, hoy csak elvétve kelljen átkelnem a Dunán - de nemzeti ünnepeken megteszem. Először összelapátoltuk a család kiskorú tagjait, akik betöltötték fizikálisan és szonikusan a kocsi teljes légtartalmát.
Pillanatok alatt élelmiszer és addide-az-az-enyém, odanézz-mennyi-zászló, kérek még, ezt-ismerem-itt-szokott-Pista-bácsi-találkozni-azzal-a-szőke-nénivel mondatok foglalták el a bőrborítást és a fejemet. Érthető okokból igyekeztem mihamarabb a friss levegőre jutni.

Egyértelmű, hogy a Lánchídon nem tudunk átkelni, mert az ünnep tiszteletére (nagyon helyesen) lezárták és 1848-as divatlapok szereplőivel rakták tele.
Természetesen az általam olvasott online média közül egyetlenegy sem említette, hogy az Erzsébet híd is le lesz zárva. Terelés elfele. Közben a kiskorúak kezdenek cikizni, hogy miért nem komppal megyünk át. Csattanós válaszra készültem visszakézből, de kapaszkodnom kellett a kormányba (az autóéba), mert elfelejtettem, hogy a Szabadság hidat is lezárták erre az évtizedre.
A Margit hidat látta a család egy része alulról illetve a csábos kis lokális megerősítgetésekben sem bíznak, azóta arra nem is mernek rámenni, így azt is kerülnöm kell.
Tehát marad a Petőfi híd, amiről csak remélhettem, hogy a forradalmi érdemei elismeréseként nem adnak neki kimenőt a hétvégére.
És lőn! Átkeltünk a folyón és körbeautózva sikerült a Belvárosba keverednünk!

Lássuk például Párizst, ami nem a hidak városa:

• Ponts Nelson Mandela
• Pont Amont
• Pont National
• Pont de Tolbiac
• Pont de Bercy
• Pont Charles de Gaulle
• Pont d'Austerlitz
• Pont Sully
• Pont de la Tournelle
• Pont Marie
• Pont de l'Archevêché
• Pont Saint Louis
• Pont Louis Philippe
• Pont au Double
• Pont d'Arcole

• Petit Pont
• Pont Notre Dame
• Pont Saint Michel
• Pont au Change
• Pont Neuf
• Passerelle des Arts
• Pont du Carrousel
• Pont Royal
• Passerelle Solférino
• Pont de la Concorde
• Pont Alexandre III
• Pont des Invalides
• Pont de l'Alma
• Passerelle Debilly
• Pont d'Iéna

• Pont de Bir-Hakeim
• Pont de Grenelle
• Pont Mirabeau
• Pont de Carigliano
• Pont Aval
• Pont d'Issy

Vagy Londont, ami ugyancsak nem a hidak városa:

• Battersea Bridge
• Albert Bridge
• Chelsea Bridge
• Vauxhall Bridge
• Lambeth Bridge
• Westminster Bridge
• Waterloo Bridge
• Blackfriars Bridge
• Millennium Bridge
• Southwark Bridge
• London Bridge
• Tower Bridge
  

és még mellette vagy egy tucat híd vonatoknak.

(Nem érdekel a politika!)

Szegény maoi elszármazott orvos megbetegszik "külföldön" (helyesebben választott hazájában, ahol megbecsülik és hagyják élni).
Tudja, mit kell ilyenkor szedni. Be is megy a supermarketbe, hogy vásároljon hatóanyagot. Természetesen (maoi szokásához híven) kicsit spejzolna is, hogy ezt a gyógyszert ne kelljen 10-70 évig egyszer sem izomrángásos zombiként szörcsögve, nyálkás csíkot húzva maga után ismét megvennie.

A pénztárnál hihetetlen dolog történik. A supermarket pénztárgépe nem engedi a (nem vényköteles) szabadon vásárolható hatóanyagból a veszélyes dózisnál nagyobb vásárlását. Nincs vita, technikailag lehetetlen: a pénztáros nem tudja beütni, fizetés nélkül meg nem engedi kivinni.

Ez az embertanfolyam. Elképzelhetetlen szintű gondoskodás a piacgazdaság keretein belül. Szegény maoi származású orvos, kapott egy övön aluli ütést egy pénztárgéptől.

Eddig is éltem külföldön, jó néhány országban. Minden eddigi alkalommal tudtam, hogy vissza fogok menni Mo-ra. Most, hogy a következő lakhelyemet már mint (a tervek szerint) állandónak (vagy legalábbis minimum 4-8 évre biztosan annak) tekintem, a maoi Mo-csár kifejezetten irritál.

Eddig gyűjtöttem az érveket, hogy majd visszatekintve érthetőnek tekintsem a döntésem, de rá kellet jönnöm, hogy itt alapvetően nem értem a szülő országom működését és beláttam a változás reménytelen. Kintről nézve tényleg, mintha egy sci-fit és/vagy paródiát látnék. Tanú 3 vagy Roncsfilm 2, ami itt folyik!

Hogy pontosabban megfogalmazzam, mit éreztem amikor visszajöttem a következő nem maoi életem szervezése után:

Képzeljünk el egy átlagos amerikai film jelenetét. A férfi és egy nő az étkezőjükben a vacsora fölött vitatkoznak, kiabálnak a férfi félrelépése miatt. A férfi felugrik, beugrik a kocsijába és elviharzik.

Ezt látjuk mi.
Volt szerencsém kubai kutatókkal dolgozni jó pár éve. Elmondták, hogy mindaddig, amíg nem éltek Nyugat-Európában mit láttak ebben a jelenetben.

Egy férfi és nő láthatóan túl jól öltözöttek (tehát fiktív szereplők), egy díszletben (étkező? mi az?) roskadásig rakott asztal felett, amin olyan ételek vannak amik egyrészt darabonként több havi keresettel azonosak a feketepiacon, másrészt jegyre nem is lehet azokat kapni. És mit csinálnak? Kiabálnak! Ahelyett , hogy két pofára zabálnának és böfögve röhögnének. És miről veszekednek? A pasi félrelépett? Na és? Ez természetes.
Micsoda, hogy a pasi felugrik az asztaltól, amin ennivaló van és otthagyja? Hihetetlen! Holnap éhen fog veszni.
És több kocsi áll a garázsban. És milyen állapotúak! Ja, és persze elsőre indulnak! (Mondjuk, ez nekem is furcsa volt gyerekkoromban az amerikai filmekben :) )
Lehetetlen forgatókönyv, hiteltelen, valóságtól elrugaszkodott történet.

Azonos látvány és hihetetlen különbség a feldolgozásukban.
Pont így érzem magam napok óta.
Mindezidáig igyekeztem felsorolni, ami nem tetszik itthon és kerülni az összehasonlítást.
De be kell látnom, hogy ez tarthatatlan. Lehetetlen (vagy legalábbis az én képességeimet meghaladja) a fényről beszélni vakoknak a sötétségről beszélni, ami itt van - a fény leírása nélkül.

Tehát a jövőben a maoi szörnyűségek felsorolása mellett Embertanfolyamot is írok, hogy érthető legyen mi az, amit itthon bábozunk, míg valódi országokban megélik.

Kubaiak vagyunk egy multiplexben!

(Nem érdekel a politika!)

Ja, ez nem az utazás valódi célja miatt, csak régi és gondoltam bevágom.