
Kiemelve a moi művészet eleme. Valószínűleg - az állapota alapján - az 1800-as években valaki letámasztotta ide, azóta senki sem mer hozzányúlni, hátha. Inkább még egy sárga-fekete kerettel ki is emelik.
.jpg)
Vannak bizonyos magánéleti, szorosabban vett családi témák, amelyekről D. Tóth Kriszta tudatosan nem akar a nyilvánosság előtt beszélni. Találkozásunk során azért sok mindent megtudtunk Loláról, a munkájáról és arról a bizonyos szakmai hitelességről.
...
- A hétköznapi életben vannak következményei a hírnévnek? Például a bölcsiben előfordul, hogy összesúgnak a hátad mögött a szülők?
- A bölcsődében nem figyelek erre, ott minden idegszálammal a lányomra koncentrálok. Egyébként Lolával kapcsolatban nem ismerünk pardont. Egészen korán elhatároztuk, hogy ő nem szerepel majd az újságokban, nem turnézom végig vele a sajtót. Hadd legyen boldog, kiegyensúlyozott, az átlagoshoz minél jobban közelítő gyerekkora. Ezért sem látható az arca a cikkeim mellett
Anyu ezt meg teljesen úgy éli meg, mennyire védi a gyerek privát szféráját. Mert nem látszik az arca. Nem, az valóban nem szerepel az újságokban. Az arca nem, de a feje belülről (gondolatai, érzelmei), az igen. Szép, magyaros értékrend. A fizikai megjelenés a védendő, nem maga a magánélet. Biológiai szempontból az arc a fej frontális felülete. Annak védelme csak felületes védelem. Porhó
Harminckettő hogy telhetett?
Hogy múltak el napok, hetek?
Letelt,
s hitelt
nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
úgy múlt
a múlt,
annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
hold is,
nap is
pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, tervezem
e lét
felét
leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
csecsem
becse,
sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
telén
talán,
de hogy mi történt, mire volt jó
harminckét éven át e porhó,
havam,
hevem
hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
szivek,
szavak
mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
Vagy túl
a túl
bonyolult léten, túl ezen egyszercsak majd megérkezem
s ittlétemet
átlátom ott ?!
P.S. Talán Karinthy (Shawról biztosan hallottam, de angolul kevésbé szellemes):Persze ez a történet szólhatna magáról a celebről is, de ez a furcsa gondolkodás jellemző moin:
... az előttem haladó Mercedes hirtelen megállt és tolatni kezdett az egyetlen üres parkolóhely irányába. Ez történetesen a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhely volt.
Nem igazán értem. Tényleg az gondolja bárki is, hogy a különböző jelzések a világban egyrészt azért vannak, hogy minket idegesítsenek vagy akadályozzanak?
...
Megkérdeztük az említett parkolásról Hajdút is, aki igen, emlékezett a történtekre, sőt a feljelentő személyében is biztos. „Be kellett szaladnom a telefonnal a szervizbe, és arra az egy percre leparkoltam, igen. Egy nő ekkor megállt mellettem és elkezdett ordibálni, hogy mit képzelek. Megkérdeztem, miért mit fog tenni: megbüntet? Ezután berohantam a bevásárlóközpontba.
Azoknak elsődleges jelentése, hogy ha már az íratlan szabályok nem működnek (pl. hogy a boltok előtt esetleg mindenki automatikusan meghagyná a parkolókat a mozgássérülteknek és - igen, igen - a gyerekkel érkezőknek), akkor az erkölcsi fogyatékosoknak még ki is írják, hogyan is kéne viselkedniük.
Másodszor, ha már ki van írva, akkor az már nem íratlan-, hanem írott szabály. Tehát nem lehet azt mondani, hogy "Ó, de egyszerű lélek vagyok, nem gondoltam erre". Vagyis a kiírás már önmagában mutatja, hogy Mo mennyire figyelmes.
A táblák másodlagos jelentésének már a joghoz van köze, nem az erkölcshöz. :)
A jogkövető magatartást betartató rendőr erre a jelzésre hivatkozhatva büntetést róhat ki.
Ha figyelembe vesszük, hogy az említett embernek mi is volt fontosabb, mint hogy ne akadályozzon egy mozgássérültet: "be kellett szaladnom a telefonnal a szervizbe".
Vagyis a telefonjának sürgős, halaszthatatlan javíttatása miatt spórolt meg egy mondjuk 5 perces sétálást, ha messzebb áll meg. Szerencséje is lehetett a mozgássérültnek, hogy nem járt arra (tulajdonképpen ettől óvta meg a parkolással), mert ha még fontosabb dolga lett volna celebünknek - mondjuk egy autót kell vennie -, akkor esetleg félre is lökhette volna: azzal csak pár pillanatot veszhet a béna, míg ő - mint erősebb - újabb másodperccel van beljebb.
Megjegyzés: A szoros időbeosztása mindenkinek magánügye, amiért jelen pillanatban még jó fizetést is kap, tehát indifferens az adott témában. Ha drága autóra jut pénz, akkor lóti-futira is, aki majd elviszi a telót a szervizbe.
A reakciója pedig igazi moi! A történet előadásakor érezni a sértődöttséget, hogy amikor éppen írott- és íratlan törvényeket sért meg, akkor kiabálnak vele. Gondolom, ha a munkahelyén a parkolót valaki elállja egy teherautóval, azzal a mondattal, hogy csak egy percre várjon még, amíg meguzsonnáznak, akkor ő bizonyosan nyugodt hangon közli, hogy zavarja ez az eljárás vagy szó nélkül messzebb áll meg.
Az a zseniális visszaválasz - amire még büszke is, hiszen nemcsak kicsúszott a száján, hanem később, mikor higgadt fejjel túlvolt a felindulásán, még idéz is - pedig igazi jellemre vall: Megkérdeztem, miért mit fog tenni: megbüntet?
Nemcsak vicces, hanem az erkölcsről is sokat mond. Nem az számít, hogy mit tettem, nem az számít, hogy lebuktam, hanem az, hogy aki ezt a szememre veti az úgysem tehet semmit ellene. Igazi büszke, szemétdombon kukorékoló, nagyzoló kiskakas.
Rövidre fogva, a parkoló igenis jár neki!
Nem azért, mert celeb. Nem azért, mert előbb volt ott. Nem azért, mert erősebb. Nem azért, mert ilyen vicces.
Hanem, mert valóban fogyatékos szegény. Erkölcsileg.
Utolsó kommentek